"Florian vagyok, a vándorló dalnok. Akár a széllel sodródó őszi levél, úgy kóborlok a Kontinens városai és falvai közt. Történeteket mesélek, melyek aztán tovább élnek távozásom után hallgatóságom körében. S kívánhat-e ennél többet egy lyukas csizmájú énekes? Hosszú ez az éjszaka és ma már aligha indulok tovább. A hűs édes borért cserébe halljátok hát a következő történetet Észak titokzatos vidékéről és az ott élők küzdelmes napjairól...
A követek hajnalban meghozták az örömteli hírt és a Fekete Völgy minden lakója izgalommal várta vissza a Kontinens ifjú urát. Feldíszítették a házakat, virágokkal szórták fel a porlepte utakat. Aranda, a szépséges trúbiai hercegné mindeközben ott üldögélt a készülő gobleinkép előtt. Kecses ujjai új szálat fűztek a tűbe. Talán épp ezen a napon derül fény a szíve alatt rejtőző édes titokra, amikor Logen herceg végre hazatér a gyarmatokért vívott második hadjáratból..."
Ezekkel a szavakkal kezdődik második regényem, Az ezüstíjas.
Egy az uralkodó ellen indított, az egész Kontinensre kiterjedő felkelésről szól, melyet a néppel együttérző nemesekkel karöltve az elnyomott és megalázott közemberek és szökött rabszolgák népes serege szervezett. A háttérben pedig ott lappang egy súlyos titok, valamint a főszereplőre bízott rejtélyes feladat, meg kell mentenie valakit a gonosz karmai közül, de hogy férfi-e vagy nő az illető, azt egyelőre teljes homály fedi.