Malamud elbeszéléseinek alapélménye a nagyvárosi zsidóság furcsa, tragikomikus létezésmódja. E mostani kötetének novellái is kivétel nélkül ebben a miliőben játszódnak, a keret a mai Amerika valamelyik (többnyire meg nem nevezett) városa, a figurák értelmiségiek vagy hivatalnokok. Az elbeszélések többsége Malamud kedvelt mintáját variálja: két szélsőségesen ellentétes embertípus kényszerű egymásrautaltságának, egymás mellett élésének, szeretet-gyűlöletének katarzisát. így kerül össze Az ezüst ko-roná-ban egy felvilágosult biológiatanár egy misztikus (és alkalmasint szélhámos) rabbival: A Rembrandt-sapká-ban, a XX. század egyik legszebb művésznovellájában, egy absztrakt szobrász egy konzervatív művészettörténésszel: Az én gyilkos fiam-ban apa a fiával. Más novellák a korábbi Malamudot idézik vissza, Maupassant modern örökösét, száraz előadásmódjával, tragikomikus árnyalataival, tárgyilagos csattanóival. A címadó írásban a valóságutánzó elbeszélés ugyanolyan észrevétlenül emelkedik a parabola egyetemes világába, ahogy A mester-ember-ben és A lakók utolsó fejezeteiben annak idején tapasztalhattuk.