"Dobozi várta a kérdést. Egyet nem értett: tegnap óta töri ezen a fejét. Miért nem jött a fejedelem a városba? Miért lakik sátorban - holott a városban kényelmes, tágas otthona lehetne, paplanyos ágyban alhatna...
- Megtehetném-e, hogy ezt az éhes, öltözetlen sereget a városra bocsássam? A hadnak élelem kell, meg ruha. Hetek óta nem háltak fedél alatt. Megtehetném?
- Meg. - Nagyon határozott volt a válasz. - Meg, nagyságos uram. Csakhogy a város ezt nem érdemli. Nem ezt érdemli. Mert ez a város, nagyságos uram - a főbíró újra konok lett és elszánt -, ez a város békés, kereskedő, iparűző, szorgalmatos város. Magyarország és Erdély világító lámpása. A tudománynak, a religiónak csendes otthona ez a város...
Rákóczi közbevágott.
- Én ezt kegyelmed nélkül is nagyon jól tudom.
Látta, hogy a főbíróban még benne rekedt valami.
- No, folytassa! Vagy talán kérdezni akar? Nem mer? A kuruc tábor közepében, efféle hadak gyűrűjében nincsen bátorsága? Legyen! Kérdezzen! Csak az nyerhet választ, aki kérdez.
Dobozi felvetette konok fejét.
- Merek, nagyságos uram. Mert nem én kérdezek, hanem általam a város... Azt kérdezi általam a város, nagyságos uram: mi végre gyűjtötte nagyságod ezeket a hadakat? És miért éppen efféle éhes, rongyos kóborlókat gyűjtött maga köré?"