Ingmar Bergman 2003-ban nyolcvanöt éves.
2001-ben, szeptember 18-án, kedden fejezte be eleddig utolsó forgatókönyvét Sarabande címmel.
Az azóta eltelt két évben az idős mester elkészítette búcsúzásnak szánt filmjét. Megvolt a bemutató is 2003. december 1-jén.
Több mint harminc éve, hogy a Jelenetek egy házasságból két főszereplőjétől, Johantól és Marianne-tól elbúcsúztunk. A nyolcvanhat éves nyugalmazott professzor - aki időközben multimilliomos lett - a világtól távol él, anyai nagyszülei egykori, visszavásárolt és átalakított villájában.
Nem messze tőle korábbi házasságából származó fia, Henrik tanítja a csellójáték titkaira tizenkilenc éves lányát, Karint. Henrik nem heverte ki felesége, Anna halálát; a zenén kívül életének egyetlen értelme maradt: a lánya.
A kis tóparti ház és a villa között nincs semmi kapcsolat, legfeljebb a gyűlöleté és a megvetésé.
Ebbe a "csendéletbe" toppan be váratlanul - "teljesen értelmetlen késztetésnek" engedve -, hosszú évek után Johan elvált felesége, a még mindig aktív ügyvéd, Marianne.
A prológus és epilógus övezte tíz jelenetben Bergman ennek a váratlan látogatásnak a következményeit meséli el. A megdermedt emberi viszonyok aktivizálódnak, a csönd jégpáncéljában élő lelkek beszélni, kiabálni kezdenek; a múlt könyörtelenül benyomul a jelenbe, hogy újból áldozatokat követeljen magának...
A négy szereplő kamaradrámáját mégis átszövi a megértés, a részvét az ember ontológiai elesettsége láttán. Bergman úgy mozgatja a játszó személyeket, hogy minden gyarlóságuk ellenére se kelljen leírnia őket, de könnyes szemmel se kelljen búcsúznia tőlük. A halál árnyékában fel- és beismert szorongás gyermekké teszi az agg Johant, a halott anya még életében írt levele felnőtt sorsvállalóvá faragja a tizenkilenc éves Karint; Marianne a látogatás után keresi fel újra súlyosan idegbeteg lányát az otthonban, és - mondja - "az a különös gondolat járt a fejemben, hogy életemben, a közös életünkben most fogom fel, most érzem először, hogy a lányomat érintem meg, a gyermekemet."
Ingmar Bergman, a nagy filmrendező és nagy író utolsónak szánt üzenete ugyanolyan megrendítő, természetfölötti sejtelmességgel és megindító összetettséggel szólal meg, mint Bach hat csellószvitje közül az ötödik, annak is pedig a Sarabande-tétele.