Róma, az 1500-as évek elején járunk. A pápai trónon egy kicsapongásairól hírhedett Borgia ül, a hívők forronganak, a nyüzsgő város tolvajok, orgyilkosok, spionok és különös módon megannyi német atyafi menedéke is, akik befészkelték magukat a pápai udvarba. Ebben a veszedelmes világban egy feltűnően szép arcú és eleven eszű toszkán siheder napról napra leveleket körmöl: beszámolóinak tárgya nem más, mint nevelőatyja, Lionardó a piktor. De csakugyan tudunk-e mindent a reneszánsz utolérhetetlen lángelméjéről, hiszen a könyv lapjain egy találmányaival folyton kudarcot valló, éhenkórász, ám nagyképű és aggályos öregember viszontagságairól olvashatunk. Leonardo nevelt fiáról, Salairól már korábban is szóltak hírek, de írásai eddig még nem bukkantak elő. Az ismert olasz íróházaspár, akiknek eddig minden műve szenzáció volt, nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megismertessen minket a Salai tollából származó, titokzatos megbízóhoz szóló levélköteggel. Az egyszerű, ám fékezhetetlen Salai elképesztő kópéságok, förtelmes nyelvtani hibák és vaskos trágárságok mögé rejtve elmond valami nagyon fontosat, amely meghökkentő tanulságokkal szolgálhat a mai olvasóknak.
'Csak így lehetett kiszabadítani Leonardót a régi sémák közül: az egyik oldalon ott a hivatalos történetírás elviselhetetlenül nyálas ömlengése, a másikon pedig a giccsirodalom félretájékoztatásának mocsara. Tényekre alapozva kellett visszahelyezni Leonardo lángelméjét (a maga korlátaival együtt) saját korába, ebbe a különleges, a humanizmus és a reneszánsz között lebegő történelmi pillanatba, amikor a - még ma is sötétnek látott - középkor talajából rejtélyes módon kisarjadt a nem túl dicsőséges modern kor.'