„…nem volna szabad ennyit foglalkozni a múlttal, pozitívabb életszemléletet kellene kialakítani, és megpróbálni minél jobban kihasználni azt, ami számomra még hátravan a napból, építeni valamit a romjaiból. Hisz’ végeredményben miféle haszonnal járhat egyáltalán, ha az ember örökösen a múltba néz, és szemrehányásokat tesz magának, amiért az élete nem egészen úgy alakult, ahogy talán szerette volna? (…) Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen a saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani.”
A Nagaszakiban született, ám hatéves korától Angliában élő Kazuo Ishiguro származása dacára az egyik legjelentősebb és legelismertebb kortárs angol prózaíró napjainkban. Népszerűségét megalapozó remekművéről, a Napok romjairól így nyilatkozott egy interjúban: „A főszereplők voltaképp tudják, mit kell elkerülniük, és ez meghatározza útjukat az emlékezet és a múlt labirintusában. Nem véletlen, hogy többnyire gondot okoz nekik a múltjuk. Azért aggodalmaskodnak miatta, mert érzékelik, hogy a múltban valami nincs egészen rendben. De persze az emlékezet borzasztó ingoványos terep, ahol az emlékek bizonytalansága bőségesen táplálja az önáltatást.”
1956 forró nyara. Az előkelő Darlington Hall elegáns komornyikja, Stevens új gazdája biztatására néhány napos kirándulásra indul. Fő célja azonban nem Dél-Anglia lenyűgöző tájainak megismerése, hanem egy találkozó: azt reméli, hogy sikerül visszacsábítania házvezetőnek Miss Kentont, akivel valamikor évekig együtt dolgozott. Ám kisebb-nagyobb kalandokkal tarkított utazása egyszersmind jelképes is. Stevens a kirándulás elbeszélésével párhuzamosan visszautazik a múltjába, és felidézi mindennapi életét a harmincas évekbeli főúri házban, Lord Darlington felelőtlen politikai kalandorságát – de mindenekelőtt saját kapcsolatát Miss Kentonnal, melynek természetét sok év után sem tisztázta magában.
A Napok romjai az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye. Stevens komikus sutasága és reménytelen tehetetlensége Ishiguro keze nyomán varázslatos egységbe olvad, és a fájdalmas múltat még maga előtt is titkoló személyiség, valamint a kor és a környezet páratlan tanulmányává válik. Olyan fájdalmasan megindító és páratlanul őszinte mű ez, amely sokáig kísért az olvasó emlékezetében.
A regényből készült feledhetetlen filmben a főszerepeket két remek, Oscar-díjas színész, Anthony Hopkins és Emma Thompson játszotta.
„Egyszerre gyönyörű és kegyetlen történet… briliáns!”
Salman Rushdie