𝔖 Bobbio Scriptorium
✦   LIBER   ✦

Lány a sötétben

✍ Scribed by Anna Lyndsey

Book ID
100487122
Publisher
Libri Könyvkiadó Kft.
Year
2015
Tongue
Hungarian
Weight
1 MB
Category
Fiction
ISBN-13
9789633103593

No coin nor oath required. For personal study only.

✦ Synopsis

Anna normális életet élt: az ambiciózus brit lány keményen dolgozott köztisztviselőként, épp lakást vásárolt és szerelembe esett, amikor is nyomasztó tüneteket kezdett észlelni magán. Ahányszor csak bekapcsolta a komputerét, az arca égni kezdett, idővel pedig már semmilyen mesterséges fényt nem viselt el a szervezete, sőt a napfényre is allergiássá vált.
Most, kilenc évvel az első szimptómák jelentkezése után, Anna - ha rosszabbodik az állapota - egy befüggönyözött lakásban él teljes sötétségben, és csak szürkületkor és hajnalban merészkedik az utcára.
Hogy ez az ingerszegény élet milyen is valójában, arról vall az igaz történet alapján született Lány a sötétben. Az írói álnév mögött megnyilvánuló elbeszélő saját tapasztalatait osztja meg velünk, és miközben sötét gondolatait sem titkolja el előlünk, együtt fedezhetjük fel vele a színeket is ebben a kietlennek tetsző világban. Mi több, megláthatjuk a fényt is, hiszen a könyv nem csupán életrajzi regény, de egy csodás szerelem története is.

📜 SIMILAR VOLUMES

Mutatvány a sötétben
✍ John Dickson Carr 📂 Fiction 📅 2007 🏛 Lazi Könyvkiadó 🌐 Hungarian ⚖ 1 MB

Különös gyilkosság ügyében nyomoz Sodbury Crossban Elliot, a Scotland Yard fiatal felügyelője és dr. Gideon Fell, a híres pszichológus. Marcus Chesneyt, a gazdag őszibaracktermelőt és műkedvelő kriminalistát ölték meg, annak az éjfélkor rendezett mutaványnak a során, amellyel azt akarta bebizonyítan

cover
✍ John Dickson Carr 📂 Fiction 📅 2007 🏛 Lazi Könyvkiadó 🌐 Hungarian ⚖ 144 KB

Különös gyilkosság ügyében nyomoz Sodbury Crossban Elliot, a Scotland Yard fiatal felügyelője és dr. Gideon Fell, a híres pszichológus. Marcus Chesneyt, a gazdag őszibaracktermelőt és műkedvelő kriminalistát ölték meg, annak az éjfélkor rendezett mutaványnak a során, amellyel azt akarta bebizonyítan

cover
✍ John Dickson Carr 📂 Fiction 📅 2007 🏛 Lazi Könyvkiadó 🌐 Hungarian ⚖ 139 KB

Különös gyilkosság ügyében nyomoz Sodbury Crossban Elliot, a Scotland Yard fiatal felügyelője és dr. Gideon Fell, a híres pszichológus. Marcus Chesneyt, a gazdag őszibaracktermelőt és műkedvelő kriminalistát ölték meg, annak az éjfélkor rendezett mutaványnak a során, amellyel azt akarta bebizonyítan

Fény a sötétben
✍ Judith Kay 📂 Fiction 📅 1994 🏛 Esély Kiadó és Kereskedelmi Kft. 🌐 Hungarian ⚖ 2 MB 👁 1 views

Diana O'Neill egy életmentő akció során maradandó testi károsodást szenved. Emiatt vőlegénye faképnél hagyja, s az egész életét át kell alakítania. Ő azonban, bár a sorscsapások megviselik, azért sem adja fel. Új életstílust alakít ki, s csak arról hajlandó lemondani, amiről le kell mondania. Amikor

cover
✍ Judith Kay 📂 Fiction 📅 1994 🏛 Esély Kiadó és Kereskedelmi Kft. 🌐 Hungarian ⚖ 95 KB 👁 1 views

Diana O'Neill egy életmentő akció során maradandó testi károsodást szenved. Emiatt vőlegénye faképnél hagyja, s az egész életét át kell alakítania. Ő azonban, bár a sorscsapások megviselik, azért sem adja fel. Új életstílust alakít ki, s csak arról hajlandó lemondani, amiről le kell mondania. Amikor

cover
✍ Judith Kay 📂 Fiction 📅 1994 🏛 Esély Kiadó és Kereskedelmi Kft. 🌐 Hungarian ⚖ 94 KB 👁 1 views