✍ Scribed by Efrájim Kishon (Kishont Ferenc)
No coin nor oath required. For personal study only.
"Nincs proletár humor" mondta bánatosan Lenin elvtárs - "csak rohadt burzsoá humoristák".
Ezért volt ugyancsak sürgős és szükséges az átnevelésük, vélekedett a szemináriumvezető elvtársnő az ünnepélyes megnyitón. Így lett hát e sorok írója szakképzett, okleveles bolsevik. Szorgalmasan igyekeztem spontánul felfakadó osztálygyűlöletet fejleszteni önmagamban, a párt elvetemült ellenségeinek irányába, és szeretni a Nagy Testvért, ahogy csak belefér. Igen, elvtársak, minden erőmmel igyekeztem kedvelni a Generalisszimuszt, csak valahogy nem ment a dolog. Talán az zavart, hogy munkahelyemen mindig zsolozsmáznunk kellett a Népek Napjáról: "Mert Sztálin a mu-hunka, és Sztá-hálin a bé-héke...", daloltuk kórusban minden áldott reggel. Kissé idegesítő volt. Vagy humorista az ember, vagy vallásos. A kettő együtt nem megy, kérem szépen.
Nem csoda hát, hogy amikor marxista-leninista szemináriumunk első éve a vége felé közeledett, azon kaptam magamat, hogy egyre kevésbé maradéktalan a tiszteletem a dolgozók államát illetően. "Kishonti elvtárs" - mondtam magamnak, amikor senki sem volt a közelben -, "ez a rendszer nemhogy megszabadította volna az emberiséget a problémáitól, hanem épp ellenkezőleg, intézményesítette a problémákat." Akkoriban már cseppet sem szerettem a Nagy Testvért, sőt éppúgy utáltam, mint általában mindenki. Gyakran eszembe jutott a híradóban az a felejthetetlen május elsejei ünnepség, amikor is Joszif Sztálin összevissza csókolta a kis szovjet Lolitákat. Arra a következtetésre jutottam hát kedves elvtársak, hogyha valahol szívélyesen mosolygó népvezért látunk lelkes és aranyos kislányoktól körülvéve, ezt az illetőt lehetőleg azonnal fel kell koncolni, különben ő koncol fel mindnyájunkat, kezitcsókolom.
Az ilyesféle gondolatok természetesen merőben elméleti jellegűek. A valóságban újságíró-kollégáimmal együtt feszes vigyázzban álltam végig a moszkvai atyánkat dicsőítő mindennapi zsoltárt, ahogy illett. Kétségbeesésemnek és csalódásomnak csak úgy adhattam hangot, ahogy az írók szoktak. Csöndes éjszakákon, két rendelésre készült antikolonialista mű között lefektettem hát ennek a reakciós könyvnek az alapjait...
📜 SIMILAR VOLUMES
"Nincs proletár humor" mondta bánatosan Lenin elvtárs - "csak rohadt burzsoá humoristák". Ezért volt ugyancsak sürgős és szükséges az átnevelésük, vélekedett a szemináriumvezető elvtársnő az ünnepélyes megnyitón. Így lett hát e sorok írója szakképzett, okleveles bolsevik. Szorgalmasan igyekeztem sp
Időnként egyetlen új lehetőség elég ahhoz, hogy a világ értelmet nyerjen. KIT: Nem tudom, miért nem Annie-hez és Violethez ültem le az ebédnél. Nincs itt senki, aki tudná, hogy mi zajlik bennem, hogy min megyek keresztül. Hogy is tudhatnák, hiszen én magam sem értem. DAVID: Hatszázhuszonkét napja
Parker Santé ajkát már öt éve egyetlen szó sem hagyta el. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli. Amikor azonban megismerkedik Zelda Tothtal, egy ezüsthajú lánnyal, aki állítása szerint jóval idősebb, mint
Parker Santé ajkát már öt éve egyetlen szó sem hagyta el. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli. Amikor azonban megismerkedik Zelda Tothtal, egy ezüsthajú lánnyal, aki állítása szerint jóval idősebb, mint
Brittany Sinclair nem rendelkezik ugyan nagyvilági tapasztalatokkal, a szíve azonban a helyén van, s a nyelvét is alaposan felvágtak. Soha nem lehetett bolonddá tenni: bárkiben felismerte a playboyt. Blake Kincade, Brittany öregedő főnökének autóversenyző fia pontosan ez a fajta volt. Egy lelkész sz
Idén nyáron Maxime már 17 éves, ezért esze ágában sincs a szüleivel menni nyaralni. Inkább itthon marad a nagymamájával, hogy kedvére punnyadhasson a számítógép előtt. Csakhogy a dolgok egy váratlan esemény következtében egyáltalán nem úgy alakulnak, ahogy ő elképzelte. Szédületes napok elé néz! Ez