✍ Scribed by Rottring, K. B.
No coin nor oath required. For personal study only.
Ő volt az, Heri Kókler, korunk hőse, a világ többszörös megmentője. Ruházata átlagosnak tűnt, haja ápoltnak látszott, de amit a kezében tartott, az bizony nem volt más, mint a Bűz Serlege. A semmi máshoz nem hasonlítható, nagy köcsög oldalát sárkányfogakkal verték ki készítői, az ősi mesterek. Az edényben biogáz illatú, mérgező folyadék lötyögött, a halálos vegyületre az edényre erősített aprócska halálfej figyelmeztetett. De hiába! Mert a Bűz Serlegéből Dolby, a Monó Manó egyik keze nyúlt ki segélykérően. Heri nem tehetett érte semmit, mert csak két keze volt. A Bűz Serlegéből kipárolgó erős aromáktól szédülni kezdett. Tekintete most a folyadékra tévedt, amely felbugyogott, mint egy gejzír. Az edény aljáról a varázspálcája mellé felemelkedett a tojása. Piros volt és repedt! Miközben Heri fájdalmasan felordított, arra gondolt, micsoda ostobaság volt annyit ütögetni, feszegetni, inkább a zacskóban kellett volna hagynia a másik mellett. A műhorizonton alábukó Nap előtt, nem tudni miért, a csodatévő erejű egyfarkú vontatta automobil száguldott keresztül. A mit sem sejtő Heri Kókler háta mögött, a sövény túloldalán, rettenetes rémalak emelkedett fel, hogy végre elvegye tőle azt, ami az övé.
📜 SIMILAR VOLUMES
Szado Mazsi, a genetikailag módosított repülő szerencsemalac úgy süvített keresztül a látóhatáron, hogy öröm volt nézni. Testékszerei metálfénnyel ragyogtak az éjszakában, hatalmas szárnyai propellerként verve gerjesztették a felhajtóerőt. Intelligens arcán elégedett vigyor ült, fogai között négylev
Heri Kókler úgy repült, mint egy madár. De sajnos úgy zuhant, mint egy kő. Amikor Szputnyik 2000-es típusú seprűje megbokrosodott, hiába nyomogatta a féket, és kapcsolt alacsonyabb sebességű fokozatba, semmi nem történt, csak zuhant lefelé, egyre gyorsabban és gyorsabban. Rémülten látta, hogy ő és a
Booáááá, a csörgőskígyó sziszegve kúszott elő nagyon titkos rejtekhelyéről, hogy végezzen kiskorú áldozataival. Amikor Heri Kókler meglátta, egy pillanatra azt hitte, eljött a vég. De nem az jött! A terem buráját átszakítva zuhanórepülésben közeledett a hétköznapi tyúknak álcázott, bűvös erejű toale
A Pokol tüze úgy égett, olyan forrón lángolt, hogy Heri Kókler azt hitte, mindjárt leég a bőre, a haja megolvad, ragasztott sebhelye meg elpárolog a homlokáról. Monogramos izompólójában lötyögő vajkemény testét megfeszítette, hernyótalpas cipőjének sarkát a homokba süllyesztette, a hátát pedig nekiv
Heri Kókler nevetett. De ez a nevetés nem volt vidám, sőt önfeledtnek sem lehetett nevezni, ám kétségkívül mégis nevetés volt. Hiába, az ember néha szokott kínjában is nevetni. Herinek pedig minden oka megvolt rá. hogy most így nevessen. Ott állt ugyanis a színpadon, és miközben mindenki őt nézte, a