...Újabb tompa dörrenés hallatszik odafönt, majd újabb, ám ez már közelebbinek rémlik. Füst szaga keveredik a kavargó portól fojtogató levegőbe. Szám mintha sárral volna tele, s ekkor fény lobban mögöttük. Lángok marnak a rejtekajtóba, s az félelmetes robajjal leomlik.
Nyargalunk. Lépteink dübörgését nem halljuk a fejünk fölött és mögöttünk összeroskadó épület haláltusájában, hörgő légvételeink kínját is csak érezzük.
A száguldó Louis lámpája tovább küzd a sötétséggel: imbolygó-sápadt fénysugár, apokaliptikus robajlás, füst - a halál maga. Ott fújtat a sarkunkban.
Belloq lemarad, átnyalábolja vállamat, magával vonszol, kiáltozik valamit, szavát nem értem.
A folyosó beomlik mögöttünk. A fénykör olykor ajtókra villan, az ájulás határán suhan át rajtam a gondolat: mégis itt, ebben a pincében halok meg, ahonnan egyszer már kiszabadultam.
A következő, még közelibb robbanás hatására a folyosó megremeg, akár egy haldokló állat belei. A mennyezetről kődarabok mállanak.
Wyne megroggyan a vállára zuhanó omladék súlya alatt, mégis fut tovább. Már körülöttünk is záporozik a törmelék, lábunk alá torlódik, átbukdácsolunk rajta, tűz robog nyomunkban, levegő híján megfulladunk!
S a fénysugár ismét a folyosó végét tapogatja. Már jártam itt!
Előrevetődöm, s míg Louis felfelé világít, Belloq fölemel. Körmeim mind egy szálig letörnek, mire kitépdesem a csapóajtó zárját.
"Fable - a csodák csodája - amerikaibb az amerikainál (a Hammettől Chandlerig terjedő stílusnál). Melynek jellemzője a laza (ön)gunyorosság, a könnyed, gyors. felszínes, de hatásos valóságelemzés, a legmélyebb érzések némi cinikus fölénnyel kezelése (csupán az érzelgősség és nem az érzés elhárítása céljából). Fő vonalakban ezekből táplálkozik az a sajátos atmoszférát teremtő lendület... (Nagy Péter)
"Nehéz fajsúlyú, veretes, itt-ott túlságosan is komor irodalmunk peremén hirtelen felbukkan egy kis csaj, ránk fogja a tollát, és elrikkantja magát: fel a kezekkel! Mögötte ott a kommandó, megvillan a tenyerek éle, cipőtalpak hasítják a levegőt, és darabokra törik a gonosz pofacsontja. Óriási!" (Magyar Katalin)