Fekete Istvánt, úgy gondoljuk, nem kell bemutatni az olvasónak, hiszen legnépszerűbb íróink egyike. Vadászíróként is közkedvelt; meleg, érzelmektől átfűtött ember- és természetszemlélete, szelíd, játékos humora, öniróniája: írásainak ezek a jellegzetességei vadászati tárgyú elbeszéléseiben, novelláiban, tárcáiban, rövidebb-hosszabb leírásaiban éppen úgy fellelhetők, mint egyéb munkáiban. A vadászíró Fekete István tolla alatt a vadászat élménye, kalandja azonban sohasem válik meghatározóvá, ő az élményt mindig egy hangulat alapjának tekinti, nem önálló mondanivalónak; különleges varázsának egyik titka talán ebben rejlik. Ebben az első kötetben főként azok az írások kaptak helyet, amelyek az író ifjúkori emlékeit idézik fel; ide sorsoltuk a szelíd iróniával átszőtt Matula-történeteket, a nagyotmondó, kétbalkezes Pacolai eseteit megörökítő elbeszéléseket, az író erdélyi vadászatairól szóló beszámolókat, továbbá a bravúros szalonkázásokat, a nagy nyúlvadászatokat, s az oly sok érdekességgel szolgáló uhuzásokat felidéző leírásokat.