Fiatal író alig kapott szebb, keményebb és megindultabb tanácsokat, mint Maupassant a Bovaryné írójától, öreg mesterétől, Flaubert-től: Óvakodjék a szomorúságtól, mert a szomorúság bűn. Különleges gyönyörűségekkel kábít, s könnyen megkívánjuk; de ez a fájdalom drága erőket pusztít el...
Ezt a pusztító, lelket roncsoló életformát írta meg Maupassant első regényében, az Egy asszony életé-ben.
A test gyengeségét, egy lélek elvetélését.
Hogyan lobog, reménykedik, nyugtalankodik, bízik és lángol már az első fejezetben Jeanne, az Egy asszony életé-nek hősnője. Nincs benne semmi titokzatosság, amint az írója sem rejteget semmilyen meglepő fogást. Milyen szépen fut neki az életnek Jeanne - csupa könnyedség, remegés, egészség, finomság, érzékiség és borzongás. De éppen csak megjelenik előttünk, s máris tudjuk: ő az, akit mindenéből ki fognak fosztani. Milyen biztos emberábrázolás: elénk varázsolni egy lányt, akinek semmije sincs holdsugárból szőve - és csodálatos szépsége, egészsége mégis olyan szakadékony, oly gyorsan múló, mint a rózsaszínben virágzó, fiatal almafák.