𝔖 Bobbio Scriptorium
✦   LIBER   ✦

Dzsingisz szürke szolgálója

✍ Scribed by Benkő László


Book ID
100461002
Publisher
Lazi Könyvkiadó
Year
2015
Tongue
Hungarian
Weight
2 MB
Category
Fiction
ISBN-13
9789632672748

No coin nor oath required. For personal study only.

✦ Synopsis


A méltán nagy sikerű Honfoglalás-trilógia után az Olvasó most kézbe veheti Benkő László tatárjárást taglaló nagyívű regényfolyamát. A szerző a világhódító Dzsingisz kán, valamint fiai és unokái nagyratörő terveit és azok megvalósítását egy olyan kortárs szemén keresztül mutatja be, aki személyes sorsának alakulásával meséli el a történetet.

Az 1200-as esztendők elején járunk, amikor Dzsingisz, akinek Isten a hagyomány szerint feladatul szabta minden földek meghódítását, már megalapította birodalmát, és terjeszkedni készül. Egy fiúcska kerül a nagykán udvarába, aki tanulási vágyával és kiemelkedő képességeivel rögtön feltűnik Dzsingisz szürke eminenciásainak, akik a világhódító terveket előkészítendő, egyedülálló kémhálózatot szerveznek.
A kis főhős átesik a kötelező katonai kiképzéseken, és legényke korától részt vesz a mongol hadsereg titkos akcióiban. Ő a klasszikus telepített hírszerző korabeli mintája, aki azt a feladatot kapja, hogy kalmárként települjön le II. András Magyarországán, mint a kémhálózat egyik láncszeme, akinek kapcsolatokat kell kialakítania a királyi udvar prominenseivel.
Az európai küllemű, mongol szolgálatban álló kém pedig megkezdi több évtizedes működését.

Ahogyan a szerzőtől megszoktuk, ezt a fontos korszakot is hiteles történelmi adatokra, leírásokra építve mutatja be úgy, hogy az Olvasó egy pillanatig sem unatkozhat. A részletesen taglalt magyar belviszonyokon kívül megmutatja a nagy világtörténelmi eseményeket, külön tekintettel azokra, amelyek hatást gyakoroltak a Magyar Királyságra.


📜 SIMILAR VOLUMES


cover
✍ Tatárjárás 1 Dzsingisz szürke szolgálója 📂 Fiction 📅 2015 🏛 Lazi Könyvkiadó 🌐 Hungarian ⚖ 347 KB

A méltán nagy sikerű Honfoglalás-trilógia után az Olvasó most kézbe veheti Benkő László tatárjárást taglaló nagyívű regényfolyamát. A szerző a világhódító Dzsingisz kán, valamint fiai és unokái nagyratörő terveit és azok megvalósítását egy olyan kortárs szemén keresztül mutatja be, aki személyes sor

cover
✍ Benkő László 📂 Fiction 📅 2015 🏛 Lazi Könyvkiadó 🌐 Hungarian ⚖ 352 KB

A méltán nagy sikerű Honfoglalás-trilógia után az Olvasó most kézbe veheti Benkő László tatárjárást taglaló nagyívű regényfolyamát. A szerző a világhódító Dzsingisz kán, valamint fiai és unokái nagyratörő terveit és azok megvalósítását egy olyan kortárs szemén keresztül mutatja be, aki személyes sor

cover
✍ Raymond E. Feist, Janny Wurts 📂 Fiction 📅 2001 🏛 Beholder Kiadó 🌐 Hungarian ⚖ 276 KB

Kelewan: a mágikus rés túloldalán elterülő világ, ahol a tsurani udvari intrika éppoly legendás, mint amilyen halálos. A Birodalom leányában a tapasztalatlan Mara Acoma  váratlanul belecsöppen az életre-halálra menő politikai mesterkedések világába. Egyetlen szövetségese sincs, csak a saját eszére s

cover
✍ Raymond E. Feist, Janny Wurts 📂 Fiction 📅 2001 🏛 Beholder Kiadó 🌐 Hungarian ⚖ 241 KB

Kelewan: a mágikus rés túloldalán elterülő világ, ahol a tsurani udvari intrika éppoly legendás, mint amilyen halálos. A Birodalom leányában a tapasztalatlan Mara Acoma  váratlanul belecsöppen az életre-halálra menő politikai mesterkedések világába. Egyetlen szövetségese sincs, csak a saját eszére s

cover
✍ Raymond E. Feist, Janny Wurts 📂 Fiction 📅 2001 🏛 Beholder Kiadó 🌐 Hungarian ⚖ 279 KB

Kelewan: a mágikus rés túloldalán elterülő világ, ahol a tsurani udvari intrika éppoly legendás, mint amilyen halálos. A Birodalom leányában a tapasztalatlan Mara Acoma  váratlanul belecsöppen az életre-halálra menő politikai mesterkedések világába. Egyetlen szövetségese sincs, csak a saját eszére s

A csontok szolgálója
✍ Anne Rice 📂 Fiction 📅 2000 🏛 Szukits 🌐 Hungarian ⚖ 1 MB

Az Interjú a vámpírral világhírű szerzője most is az okkultizmus és a misztikum birodalmába vezeti el az olvasót. Új regényében a pogány istenek és a csodás zikkuratok világa, az ókori Babilon városa elevenedik meg. Itt, a véres háborúk e tébolyult időszakában ismerkedünk meg Ázriellel, a művelt zsi