Könyvem a két világháború közötti európai kulturális történelem sorstalanságának elbeszélése. Két diktatúra szakadt a világra ekkor, a bolsevizmus és a nácizmus. Összeölelkezésük az a pillanat, amikor milliók sorsa dőlt el. Én azonban nem tudom elfogadni, hogy ezekre a milliókra a szükségszerűség bárdja sújtott le. Az, hogy valami megtörtént, nem jelenthette azt, hogy így is kellett megtörténnie. Minél kevesebb az esély arra, hogy valami bekövetkezzék, annál bizonyosabb, hogy a nagy király, a véletlen jutott kiemelt szerephez. Kérdésekkel ostromoltam tehát a múltat. Mennyit értettek meg Európa legjobbjai abból, ami velük történt? Mennyiben voltak részesei a sorsuknak, vagy milyen mértékben osztott sorstalanságot a szellem embereinek a vak kényszer? Ezt a történetet véletlen találkozásokból, megjósolhatatlan esetlegességekből rajzoltam meg a könyörület dallamától kísérten. Hőseim a hontalanok, a menekülők, a hazájukat elvesztő mesterek, a nyelvükből kitagadottak. A korszak 'rettenetes eredetiségét" kutatva szörnyű, véres dráma tárul elénk. Tragédia, amelyet bohózatelemek tettek elviselhetetlenné. A történet jelképes találkozásokban tárta fel önmegsemmisítő iróniáját: von Ribbentrop a kommunista Moszkvában a filmgyárból kölcsönzött horogkeresztes zászlók közepette a náci indulót hallgatja. Ez a bűnbeesett Európa jelképes pillanata. Ilyen szimbolikus jelenetekben és találkozásokban beszélem el a régi Európa pusztulását az új Európának.