Összes ellensége közül, akikkel Róma szembenézett, nem a gótok vagy a hunok, de még csak nem is a nagy Hannibál volt a legveszélyesebb, hanem egy távoli, Fekete-tengeri ország uralkodója, VI. Mithridátész, Pontosz harcos királya. Uralkodása során több szomszédos államot meghódított, és egy időre megingatta Róma hatalmát Kis-Ázsiában és Görögországban. Tizenegy évesen megörökölte hegységekkel tarkított, vad törzsek által benépesített országát, ahol huszonegy éves korában - miután anyját börtönbe vetette - magához ragadta a hatalmat. Mithridátész ádázul gyűlölte Rómát, és feltett szándéka volt, hogy a Fekete-tenger menti területekről kisöpri legfőbb ellenségét. A birodalom több mint negyven éven keresztül legelismertebb hadvezéreit küldte Pontosz királya ellen, aki időről időre megalázó vereséget mért rájuk. Ahányszor csak Róma győzelmet aratott egy csatában, Mithridátész taktikai visszavonulásokként jellemezte a pillanatnyi helyzetet, és hamarosan ismét harcba szállt még hatalmasabb sereg élén, mígnem Pompeius végső diadalt aratott felette. A történelmet a győztesek írják... Talán ez a magyarázata annak, hogy Mithridátészról ma kevesebb írás szól, mint ellenségéről, Rómáról. Az olvasó azonban e könyvből megismerheti e hatalmas királyt, aki egy életen át harcolt, hogy országa ne kerüljön ellenségei kezére.