Rose Campbell gyermekéveibe a korábbi A nyolc unokatestvér című Alcott-regény révén nyerhettünk bepillantást. Az árvaságra jutott leányt akkor a bölcs és merész újító, Alec nagybácsi fogadta gondjaiba, s vezette be a családba, ahol megannyi nagynéni és hét rosszcsont unokafivér igyekezett őt terelgetni és támogatni.
A nyíló rózsa e történet folytatása. Az eladósorba került Rose-t immár nem csacska hóbortok foglalkoztatják, hanem a felnőtté válás, az önálló élet és a párválasztás sorskérdései. E kérdésekre egyéni, haladó válaszokat adna, de mindegyre szembe találja magát a társadalom merev szokásrendszerével. Nehezen tudja például elfogadni álláspontját, miszerint a nő szerepe nem merül ki abban, hogy egy úriember feleségül kérje, majd gyermekeknek adjon életet, és partikon páváskodjon. Rose többet akar az élettől: őszinte és tiszta szerelemre, teljes, cselekvő életre, s nemes célokra fordítható vagyonra vágyik; azaz keresi az igazi társat, a családtagjai gondozásával tölti idejét, és gondozóházakat hoz létre örökségéből. De vajon megérett-e a kora, s az őt körülvevő családi-társadalmi környezet arra, hogy a lány különc elképzeléseit támogassa? S legfőképp észreveszi-e a sugárzóan ifjú Rose, hogy többen is különösen gyöngéd érzelmekkel viseltetnek iránta?