TITANIC...Ki ne ismerné ezt a nevet? Szinte hihetetlen, de annak ellenére, hogy a hajó 1912 óta nyugszik az Atlanti-óceán vizében, története, tragédiája mindmáig a "levegőben van". A műhold-adók egyre-másra mutatnak be Titanic-filmeket, Titanic-klub alakult, a gyerekek számára Titanic-modellek készülnek, a roncs 1985-ös megtalálása óta Londonban állandó kiállítás nyílt róla, s nemrég felröppent a hír, hogy egy japán cég megépítteti a pontos mását - szálloda céljára...
Nem csoda, hogy Arthur C. Clarke, a tudományos-fantasztikus irodalom talán legnépszerűbb művelője, nagy öregje (2001 Űrodüsszeia) akinek életét, mint írja, végigkísérte és -kísértette a Titanic históriája és problematikája, utolsó regényét a Hajónak szentelte. A Hajónak, amely a Technika diadala volt, s amelyet első útján egyetlen fricskával a tenger fenekére küldött a Természet.
A regény már a következő évezredben játszódik. Közeleg 2012, a Titanic elsüllyedésének századik évfordulója. Két konzorcium alakul, egy angol-amerikai és egy japán, hogy a jubileumra kiemelje a kettévált hajó egy-egy részét. Négy kilométer mélységből. Negyvenhatezer tonnát.
A feladat rendkívüli, a módszerek kivételesek, a költségek iszonyatosak. És a verseny, bár "nemes", kérlelhetetlen. Kié lesz az elsőség, a dicsőség, a reklám? A japánokat a média lehetőségei , az angolokat családi okok is sarkallják. És talán mindkét felet, öntudatlanul, az a szándék is ösztönzi, hogy kiköszörüljék a csorbát, bebizonyítsák, hogy mégsem a Víz az úr...
Telnek az évek, folynak a munkálatok. És peregnek az események - lélegzetelállító iramban, fordulatosan, színesen. Igen, nemcsak az a hihetetlen, mennyire "él" még ma is a Titanic, hanem az, hogy mennyire - változatlanul - eleven és friss az ősz mester fantáziája, milyen sokaságát tudja elővarázsolni az érdekes mozzanatoknak a Nagy Mágus: elsüllyedt szovjet tengeralattjáró kiemelését, óriáspolip-kalandot, mélytengeri kutatásokat, az üvegtechnika csodáit stb., stb. És persze emberi sorsokat is bemutat, amelyek összefonódnak a gigászi vállalkozással, s amelyek révén szintén bebizonyosodik, milyen modern, például a szexualitás terén, ez a hetvenkét esztendős ember. Toleráns. Megértő. Harmonizáló.
Mert Clarke, aki egyformán elkötelezettje a Technikának és a Természetnek, a két T közé odaállít egy harmadikat: a Toleranciáét. A század elejének hódító dinamizmusa benne a századvég kiegyensúlyozó józanságává érett. Nem leigáznunk kell az anyagi világot, hanem megértenünk és megóvnunk. Ebben a szellemben fejezi be, bölcs leckével, regényét. És még valamire tanít meg: a Technika egyik legcsodálatosabb vívmánya, a számítógép nemcsak arra jó - többek között -, hogy rakétákat vezéreljen az emberiség fölé, hanem arra is,hogy egy csodálatos világot tárjon fel előttünk. a Mandelbrot-halmazról szóló rész igazi csemege a számítógép-rajongók egyre népesebb táborának.
Ez a könyv jóval több, mint egy egyszerű sci-fi - valóban a jövő század regénye.