Lila hercegnő kezében szépen, egyenletesen berregni kezdett a kétkezes láncfűrész, amit mindig bekapcsolt állapotban tartott a párnája alatt, csak most nem.
Talán a vakszerencse, talán az írói fantázia műve volt, hogy ebben a pillanatban lépett be az egyik birodalmi rohadtosztagos, talpig rózsaszín páncélban. Fején szúnyogfejszerű sisakot hordott, amely teljes mértékben akadályozta a kilátásban. Oldalán poroltó lógott, kezében fegyvert szorongatott. A hátán permetező puttonyt cipelt, amely alkalmassá tette a biológiai hadviselésre is. Sisakjának tetején kakasos forgó forgott. Egyenruhájára jól látható, nagy betűkkel volt írva: "Waffel Eszesz".
A katona könnyű betoncsizmát viselt a lábán, nem is csoda, hogy ennyire nesztelenül tudta megközelíteni és becserkészni a fiatal, védtelen, talán még szűz hercegnőt.
Amikor a rohadtosztagos meglátta prédáját, gonoszul felnevetett.
De milyen rosszul tette!
A hercegnő villámgyorsan, meglepően könnyed mozdulattal előhúzta a háta mögül a már diszkréten berregő láncfűrészt. Apró riposzttal kivédte támadója rosszallását. Majd ahogy kislány korában a láncfűrészvívó oskolában - ahová a balett és a szolfézs órák mellett járt - unásig gyakorolta, hatalmas, dühödt suhintással lemetszette támadója kakasos tollforgóját.
A rózsaszín páncélos katona felsikoltott, majd hanyatt-homlok elmenekült.
Lila hercegnő még nem eresztette le a műszerét, mert megérezte, még csak most jön a java.